Az alábbi ügy az NMHH és egy jogos észrevételeket felvető gyógyszerész tanulságos levelezéséről szól. Ezzel a módszerrel remeKül félre lehet vezetni az embereket. Azt kell mondjam, tényleg itt tartunk! A Hatóság tájékoztatása szerint a médiaigazgatásra vonatkozó jogszabályok arra vonatkozóan nem tartalmaznak előírásokat, hogy a műsorokban nyilatkozó személyekre jogosultan használják-e a megjelölést, tehát ennyi erővel miniszteri szerepben is nyilatkozhat valaki.
Probléma, hogy az elmúlt időben megszaporodtak azok a műsorok, amelyekben önjelölt (szakirányú, sőt, gyakran semmilyen végzettséggel sem rendelkező) "szakemberek" osztanak félrevezető, esetenként veszélyes tanácsokat betegségekről, gyógyításról, gyógyszerekről, gyógynövényekről.
Ezzel kapcsolatban Dr. Csupor Dezső (kodpiszkalo.blog.hu) írt az NMHH-nak, amit most megosztok. Nem akarta elhinni, hogy Magyarországon tényállításként (tehát nem véleményként) egy szakmai kérdésben bármi (téves, félrevezető információ is) elhangozhat a médiában.
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Tájékoztatásukat kérem azzal kapcsolatban, hogy az Önök hatáskörébe
tartozik-e annak felügyelete, hogy ismeretterjesztőnek szánt
műsorokban a szakértőnek titulált megszólalókra megalapozottan,
jogosultan használják-e ezt a megjelölést, illetve hogy az ilyen
megszólalók (esetenként téves) állításai nem vezetik-e félre a
nézőket/hallgatókat.
Kérem, tájékoztassanak, milyen jogszabályi passzusok szabályozzák az
előzőekben leírtakat, milyen módja van a Hatóságnak a beavatkozásra,
végeznek-e ilyen irányú vizsgálatokat, és egyedi panasz esetén mi a
bejelentés módja.
Tisztelettel: Cs. D.
Tisztelt Dr. Cs D. !
A 2012. február 23-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) érkezett elektronikus levelében írt észrevételekre válaszolva – melyet a műsorokban meghívott szakértő vendégek szereplésével kapcsolatosan fogalmazott meg – az alábbiakról tájékoztatjuk.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) alapelvei között az alábbi rendelkezés szerepel:
„3. § A Magyar Köztársaságban a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők. A médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért.”
E rendelkezés szerint minden médiaszolgáltató (rádió/televízió) médiaszolgáltatása tartalmát szabadon határozza meg. Amennyiben a szolgáltató eleget tesz a törvényben előírt, műsorszámai tartalmára vonatkozó kötelezettségeinek, további követelmények vele szemben nem támaszthatók. Tájékoztatjuk, hogy a médiaigazgatásra vonatkozó jogszabályok arra vonatkozóan nem tartalmaznak előírásokat, hogy a műsorokban nyilatkozó személyekre jogosultan használják-e a megjelölést.
Sajnos nem tudunk ebben a kérdésben segítségére lenni.
Tisztelettel:
dr. H Ni
Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság