Az előző cikkben láthattuk, hogy Lincoln saját, adósságmentes pénzt nyomtatott a háború finanszírozására, amely remekül működött, és több mint száz évig forgalomban is maradt. A cikk végén azt is leírtam, hogy a bankárok aranystandardra akartak áttérni az ezüst helyett. Hogy miért lett volna ez jó nekik? Azért, mert az arany nagy része a kezükön volt, míg az ezüst (főleg Amerika nyugati terjeszkedése után) bőségesen állt rendelkezésre, és ezért nem tudták kontrollálni. Történelmi tény, hogy az ezüst 15-ször nagyobb mennyiségben fordult elő, mint az arany. Lincoln halálával megnyílt az út előttük.
Néhány év alatt elérték, hogy a Zöldhátúakat egyre inkább kiszorítsák a piacról. Theodore R. Thoren és Richard F. Warner szerzőpáros így ír erről könyvében, a Truth in Money Book-ban:
„A Polgárháborút követő nehéz időszak elkerülhető lett volna, ha a Zöldhátú törvényesítése folytatódik, ahogy Lincoln elnök szándékozta. Ehelyett egy sor pénzügyi pánik következett - amit recessziónak hívunk -, és ez arra indította a Kongresszust, hogy elfogadjon egy törvényt a bankrendszer központi irányítás alá vonásáról. Végül, 1913. december 23.-án jóváhagyták a Federal Reserve Act-et."
A Fed létrehozásáról a következő két cikkben lesz szó. Azt már láttuk a Bank of England-es cikkben, hogy a bankárok célja mindig is egy olyan központi bank létrehozása, ami az ő kezükön van. De erről majd bővebben a Fed-es cikkben.
Gondoljunk bele egy kicsit az USA Polgárháború utáni helyzetébe! Az ország gazdasága jól működött, főleg a vasútépítés vált jelentőssé, de egyes részeit újjá kellett építeni. A logikus az lett volna, ha a Zöldhátúak mennyiségét nem csökkentik, hanem legalább szinten tartják, sőt növelik, hogy a gazdaság még inkább fellendüljön. Mégsem ez történt. 1866-ban 1,8 milliárd dollárnyi fizetőeszköz volt forgalomban, ami fejenként 50 dollár és 46 cent. 1867-re 500 millió dollárt vontak ki a pénzkínálatból. Tíz évvel később, 1876-ban Amerika pénzkínálatát mindössze 600 millió dollárra csökkentették, ami fejenként csupán 14 dollár és 60 cent. Újabb tíz évvel később, a pénzkínálatot tovább csökkentették 400 millió dollárra, noha a lakosság jelentősen növekedett. Az eredmény az lett, hogy fejenként 6 dollár és 67 cent maradt forgalomban - 760%-os vásárlóerő csökkenés 20 év alatt.
Nézzük meg ennek a pénzszűkítési folyamatnak az egyik legfontosabb állomását, az 1873-as pánikot! Az egész a porosz-francia háborúval kezdődött, amit a poroszok 1871-ben megnyertek, és megalakult a modern Németország. A háborús kárpótlás nagy részét aranyban fizették a franciák, és emiatt Bismarck Németországa aranystandardra tért át az addigi ezüststandardról. Ez számos országban válságot idézett elő, főleg az USA-ban, ahol nagy mennyiségben bányászták az ezüstöt. Az eredmény a Coinage Act (1873) lett, amiben bevezették az aranystandardot. Ezt később a legtöbb ország követte, az egyetlen jelentősebb kivétel Kína volt, ahol 1935-ig a standard az ezüst maradt. Ennek a törvénynek a létrejöttét igazából semmi sem indokolta, hiszen a gazdaság virágzott, az ezüst pénzeszközként való visszavonása viszont súlyos következményekkel járt, ami évekre leállította a gazdasági növekedést.
.gif)
De vajon akkor miért szavazták meg? A törvénytervezetet egy bizonyos Samuel Hooper terjesztette be, de ő később bevallotta, hogy a szöveget egy Ernest Seyd nevű ember írta meg. Seyd 1874-ben beismerte, hogy két évvel korábban azért küldték Amerikába több százezer dollár kenőpénzzel, hogy elérje az ezüst kivonását a forgalomból. Így fogalmazott:
”1872-73 telén mentem Amerikába, felhatalmazva azzal, hogy amennyiben tudom, biztosítsam az ezüstpénz kivonásáról szóló törvénytervezet jóváhagyását. Ez azok érdeke volt, akiket képviseltem - a Bank of England vezetői. 1873-ra az aranyérmék voltak az érmepénz egyedüli formái."
Egy húsz évvel későbbi nyomozás szerint Seyd ártatlan volt, és igazából nem fizetett le senkit. Mindenesetre érdekesnek találom, hogy ezek az új bizonyítékok akkor kerültek elő, amikor már az összes résztvevő az eseményekben rég halott volt.........
1876-ra Amerika egyharmada munkanélküli volt. Az emberek visszakövetelték a Zöldhátúakat, a Kongresszus pedig bizottságot (Ezüst Bizottság) állított fel az ügy kivizsgálására. A bizottság egyértelműen a nemzetközi bankárokat okolta a válságért, mégsem történt semmi. 1877-re zendülések törtek ki Amerika-szerte, de a bankárok nem enyhítettek a helyzeten. James Buel, az Amerikai Bankár Szövetség (ABA) titkára így fogalmazott egy levélben, amit a tagoknak írt:
”Ajánlatos minden tőletek telhetőt megtenni, hogy fenntartsátok a nagyobb napilapokat és heti újságokat, különösen a mezőgazdasági és vallásos sajtót, amelyek ellenezni fogják a Zöldhátúak kibocsátását, és visszavonjátok támogatásotokat mindenkitől, aki nem akarja ellenezni a kormányzati pénzkibocsátást. A bankjegyek létrehozásáról szóló törvény hatályon kívül helyezése, vagy a kormány által kibocsátott pénzek visszahelyezése a forgalomba pénzzel látja el az embereket, és ezáltal komolyan befolyásolja a mi egyéni hasznunkat, mint bankárok és kölcsönzők. Nyomban látogassátok meg kongresszusi képviselőiteket, és kötelezzétek el érdekeink támogatása mellett, hogy uraljuk a törvényhozást.”
A Kongresszus azonban 1878. február 28.-án újra engedélyezte az ezüst dollárok veretését korlátozott számban. Azonban most már csak más körülmények között lehetett ezüstöt veretni. 1873 előtt, aki ezüstöt vitt az USA pénzverdébe, annak ingyen ezüst dollárt vertek belőle. Többé nem ez volt a helyzet. Az ezüst forgalomba kerülésével újra hatalmas fellendülésnek indult az USA gazdasága. 1881-ben James Garfield indult az elnökválasztáson. Ő tisztán átlátta a manipulációs folyamatokat, melyben a bankárok előidézik a válságokat, hiszen képviselőként a Költségvetési Bizottság elnöke, és a Bank és Fizetőeszköz Bizottság tagja volt. Meg is választották elnöknek, és beiktatása után így fogalmazott:
„Aki bármely ország pénzmennyiségét irányítja, az minden iparág és kereskedelem abszolút ura. És amikor rájössz, hogy a rendszert így vagy úgy nagyon egyszerűen irányítja néhány nagy hatalmú ember felülről, neked már nem kell magyarázni többet, honnan erednek az inflációs- és válságperiódusok.”
Garfield-ot 1881. július 2.-án meggyilkolták………
Az ezüst és az arany harca tovább folytatódott. A bankárok nem nyugodtak bele az átmeneti vereségükbe. Újabb és újabb válságokat akartak előidézni, hogy rátegyék a kezüket az igazi értékekre (föld, ingatlan, munkaerő). Egy 1891-es körlevél részlete:
”1893. szeptember 1.-étől hiteleinket semmilyen megfontolásból sem hosszabbítjuk meg. Szeptember 1.-én pénzünket visszaköveteljük. Lefoglaljuk a jelzáloggal terhelt ingatlanokat. A Mississippitől nyugatra a gazdaságok kétharmadát, és a folyótól keletre is több ezret megszerezhetünk a magunk szabta áron. Ezután a gazdák bérlőinkké válnak, mint Angliában.”
Az 1893-as válság volt Amerika legnagyobb gazdasági visszaesése 1929-ig. Sokan mondják, hogy a központi bankokat azért kell létrehozni, ráadásul az állami irányítástól függetlenül, mert ezáltal megakadályozhatóak az újabb válságok. Nos, mióta az első jelentős központi bank létrejött 1694-ben Angliában, és amióta a Fed létrejött 1913-ban, számtalan gazdasági válságot átélt a világ. Pont olyanokat, amelyeket ezeknek az intézményeknek meg kellett volna akadályoznia……..
