A legutóbbi írásom után felmerült, hogy mi is az a biotechnológia, mire használják, miért jó az nekünk? Megpróbálom röviden, érthetően elmagyarázni.
Alapvetően nem a magyaroknak köszönhetjük, mégis az egyik legjobb és legkorábbi magyarázatát egy magyar, Ereky Károly fogalmazta meg 1919-ben:
"Élő szervezetek és termékeik felhasználása az emberi egészség
és a környezet megváltoztatására."
Tehát a biológiai szervezetek, folyamatok felhasználását jelenti, amivel termékeket állítunk elő és problémákat oldunk meg. Mondok néhány példát:
A sör, bor vagy a sajtok is ilyen értelemben mind biotechnológia. Márpedig időszámításunk előtt is főzött sört az ember, az inkáknál is 200-250 féle krumpli volt, már ilyen régóta használjuk a biotechnológiát! De a pasztőrözött tej, a penicillin, a gyerekkori oltások (legyengített kórokozókkal 1880 óta) vagy a kedvencem is jó példa, az inzulin. Ha van cukorbeteg ismerősötök, kérdezzétek meg tudja-e hogy csinálják az inzulinját? Korábban marha hasnyálmirigyből izolálták, de manapság már (25-30 éve) genetikailag módosított baktériumok termelik. A baciba beviszik az emberi inzulin fehérje génjét, amit ő termelni fog, ez sokkal hatékonyabb módszer. (Megjegyzem, hogy ez mind kiváló bizonyíték arra hogy szervezetünket biokémiai folyamatok irányítják, ahogy itt is utaltam erre.)
Még több példa és a három ág
Fehér biotechnológia
Ez az ipari biotechnológia, például biológiai úton lebomló bevásárló szatyor, vagy biopolimerek gyártása, kukoricából készült műanyag vagy gázolaj, vitaminok gyártása, az "intelligens mosóporok" enzimjei, vagy enzimek a textiliparban. Mondjuk a B vitamint korábban bonyolult többlépcsős kémiai folyamattal állították elő, de áttértek a genetikailag módosított bacira, emiatt a drasztikusan csökkent a mérgező anyag felhasználás, a vízfelhasználás, a légszennyezés és a költségek.
Zöld biotechnológia
Minden ami növényi technológia, például a mesterséges fotoszintézis, a nektarin vagy kopasz barack, a fák beoltása, szinte az összes zöldség és gyümölcs amit megeszel. A hagyományos növénynemesítés során kereszteznek össze vissza (rengeteg gént cserélnek a növények közt) és amit sokan nem tudnak hogy mindenféle módon besugározzák a növénykéket és mutánsokból választanak valami hasznosat. A biotechnológiai genetikailag módosított növények esetében egyetlen gént visznek csak át. Például valami méregnek ellenálló növények, valami bogárnak ellenálló növények. Erről megint könyveket lehetne írni...
Piros biotechnológia
Ez a kategória ami az emberi egészséggel kapcsolatos. Itt jön képbe a gyógyszergyártás, az inzulin, az orvostudomány fejlesztései, penicillin, oltások vagy amikről legutóbb írtam. A modern biotechnológiáról és a rekombináns DNS technológiáról írni itt most túl unalmas és bonyolult lenne, az inzulinnál csak kóstolgattuk az előbb.
A közhiedelemmel ellentétben az alábbiakra nem jó a biotechnológia :)
Remélem sikerült megmutatnom a lényeget! Ha kérdésetek van, ne habozzatok!