Elnézést azoktól, akik kicsit alpárinak tartják a címben szereplő első szót, de nem igazán találtam ennél megfelelőbbet arra vonatkozóan ami zajlik körülöttünk a világban. Nem vagyok politikai elemző, de szeretem és ismerem is eléggé a történelmet, emiatt úgy vélem, hogy beszélhetek a témáról. (Senkinek sem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy hozzászóljon ilyen dolgokhoz, de egy kis tájékozottság nem árt.) A "szarkavarást" legjobban a líbiai helyzeten keresztül láthatjuk.
Mint mindenért, ezért is rögtön az USA-t bírálják, illetve támadják. Miért kell beavatkoznia, hódító háborúra készül, stb. Mindenki elfelejti, hogy a franciák és a britek erőltették a líbiai katonai akciót, az amerikaiak csak később csatlakoztak. Lehet utálni ezeket az országokat, de egyvalamit jegyezzünk meg. Az utóbbi néhány száz évben, ez a három ország, kiegészítve Japánnal és Oroszországgal voltak a legerősebbek a világon. És nem azért, mert a levegőbe beszéltek, amikor tenni kellett valamit. Ha érdekeik sérültek a világ valamelyik részén, cselekedtek, bevetve először a diplomáciájukat, majd ha kellett, akkor a katonaságukat. A 20. század elejéig ez gyarmatosító háborúkat jelentett, ez volt az érdekük, ezzel tudták növelni országaik gazdagságát. És ez irigységet keltett más országokban, pl. Németországban, ezért is törtek ki a világháborúk.
Ami viszont kiderült a világháborúk után, főleg a 2. után, hogy a gyarmatosítás nem kifizetődő többé. A hatalmak sorban hagyták el a gyarmataikat, aminek következménye az lett, hogy jelenleg több mint 200 ország található a Földön. Azonban a gazdasági érdekeik továbbra is fennálltak ezekben az régiókban. És ha meg kell védeni az érdekeket, akkor cselekednek. Lehet őket ezért szidni arab, orosz, kínai, stb. részről, de ez a legnagyobb képmutatás a világon. A "nyugatiak" is ugyanolyan emberek, mint ők. Éppen ezért ha az arabok, az oroszok, vagy a kínaiak lennének az ő helyükben, akkor ugyanígy viselkednének adott szituációban. És erre láttunk, sőt látunk példákat. A szovjet intervenciókat ismerjük, de elég 2008-ig visszamenni, amikor az oroszok háborúztak Grúziával. A szaúdiak csapatokat küldtek Bahreinbe, hogy megvédjék az érdekeiket. De bírálja őket ezért bárki is? Azon a környéken igen, de általában megint csak az van, hogy ezért is az USA a hibás.
Líbia nem tartozik az USA érdekszférájába. A Földközi-tenger a franciák és a britek "felségterülete". Hiába van Olaszország a tenger közepén, ők sosem lesznek a régió igazi nagyhatalma. Pontosan azért, mert totojáznak, amikor cselekedni kell. Kétpercenként gondolják meg magukat, hogy most támogatják az akciót, vagy nem. Berlusconi amúgyis a legnagyobb maffiózó a világon, és Kadhafi "jó barátja". Persze csak érdekből, de nem mehetett neki akkor se teljes erővel. Mert ki tudja? A végén még hatalmon marad. Az oroszok és a kínaiak is azért háborognak, mert Kadhafi jó üzleti partner nekik. És itt van egy másik dolog. Az USA diktátorokat támogat, hangzik el sokszor. Tény. De akkor mi van Kadhafival, akit az oroszok és kínaiak fegyvereztek fel? Erről miért nem esik soha szó? Vagy Mugabéről? És még lehetne sorolni.
Lehet hibáztatni az USA-t mindenért, én is hibáztatom sok dolog miatt. De az a helyzet, hogy jobban járunk velük, mint ha egy radikális iszlám világban kellene felnőni. Hogy mi a helyzet Kínával? Jobban járnánk velük? Nos, nem tudom. Szerintem teljesen olyanok mint az amerikaiak a 19. század végén. Gazdasági fellendülésben vannak, óvatos diplomáciával építik ki érdekeiket szerte a világon, de egyelőre katonailag nem elég erősek, hogy uralják is a világot. Ugyanúgy, ahogy az USA se volt az a Brit Birodalom idején. Aztán átalakultak az erőviszonyok a két világháború miatt. Én egyelőre nem félek egy újabb világháborútól. Kínának és az USA-nak se érdeke JELENLEG, hogy háborúzzanak egymással. Amitől tartok az más.
2010 szilveszterén tettem egy kijelentést (jóslatot), hogy ez lesz a Káosz Évtizede. Arra gondoltam, hogy az erőviszonyok átalakulnak, és ez az átmenet nem lesz sima. Eddig bejött, elég ránézni a forrongó arab világra. És szerintem a Káosz onnan fog származni, hogy a radikálisok meg fognak erősödni ezekben az országokban. A Nyugat pedig nem fogja ezt hagyni. Remélem is, hogy nem fogja hagyni. És nem hódító, gyarmatosító háborúkról lesz szó. Civilizációnk alapja a kőolaj, és ez sajnos az araboknál található meg. Ha az USA, meg a Nyugat harcba száll érte, akkor nem kell szidni őket, különben mi sem oszthatnánk meg gondolatainkat itt a neten. Az utánpótlást biztosítani kell. Tény, hogy rossz fényt vet rájuk, amikor diktátorokat támogatnak, de ezt kell tenni, ha meg akarjuk tartani a mi életszínvonalunkat. Még jó pár évig a kőolajra kell támaszkodnunk, mert hiába mondják a zöldek, a tudomány még nem talált jobb megoldást. Nem lehet mindenhova szélerőművet meg naperőművet telepíteni. Ez amúgy se megoldás szerintem, de erről máskor.
A "szarkavarás" tehát csak nőni fog az elkövetkezendő években. Mindegyik ország helyezkedni fog, taktikázni, de előbb-utóbb el kell majd rendezni valahogy a nyersanyagokért és az érdekekért folytatott versengést. Hogy ezt háborúval oldják-e meg, vagy felosztják a világot, azt majd a jövő dönti el.