2013. február 15-én újra szalagcímre kerültek a kisbolygók, és ennek keretén belül bolygónk sebezhetősége. Ezen a napon ráadásul két esemény is felkeltette a média figyelmét: az egyik egy meteor felrobbanása volt az orosz Cseljabinszk városa felett, a másik a 2012DA14 kisbolygó rekord Föld-közelsége. Magukról az eseményekről nem kívánok terjedelmesen írni, bőven találni információt róluk a neten. Inkább arról szeretnék beszélni, hogy jelenleg hol tart bolygónk kisbolygók elleni felkészültsége, miért nem láttuk előre az eseményt, stb., ezeket a kérdéseket ugyanis többször feltették más fórumokon.
Ha nagyon rövid választ akarok adni a kisbolygók elleni védelem kérdésére, akkor csak annyit mondok, hogy sehol se vagyunk. Legalábbis, ami a konkrét veszély elhárítását illeti (amiről most nem fogok írni, csak a felderítésről). Van ugyan néhány projekt, amiknek a feladata a veszélyes földközeli kisbolygók megtalálása, és pályáik meghatározása (Spaceguard Alapítvány, LINEAR, stb.), de ezeknek sajnos van egy nagy hátránya. Ez pedig az a tény, hogy a műszerek a Földön vannak, így vannak égterületek, amelyek időnként (főleg a Nap miatt) nem láthatóak. A február 15-ei meteor jó példa erre. Kis mérete (15-17 méteresre becsülik) miatt eleve nehéz lett volna észrevenni: a kisbolygó kutató távcsövek érzékelési küszöbét mindössze 50 perccel a légkörbe érkezése előtt érte el. De mivel a Nap felől közeledett, ezért amúgy is lehetetlen volt észlelni időben.A földrajzi/csillagászati elhelyezkedési problémák miatt a becslések szerint az igazán veszélyes földközeli égitestek (PHA, Potentially hazardous object) körülbelül 20-30 %-át fedezték fel idáig. Ez a becslés a 100 méternél nagyobb átmérőjű égitestekre vonatkozik. A kisebbeknél még rosszabb az arány. Mit lehet tenni? Azt hiszem, hogy aki olvassa rendszeresen az írásaimat a blogon, már rájött: speciális helyeken elhelyezett műholdak megoldanák a problémákat.
Néhány éve olvastam valahol, hogy az amerikai kormány évi 1 millió dollárt adott a veszélyes kisbolygók feltérképezésére (hasonlítsuk össze ezt a számot a Pentagon 600 milliárd dolláros költségvetésével!). És máshol sem rózsásabb a helyzet. Dmitry Medvedev orosz miniszterelnök órákkal a cseljabinszki meteor után kijelentette, hogy „a teljes bolygó sebezhető ilyen veszélyekkel szemben, és hogy kell egy űrvédelmi rendszer, ami megakadályozza a jövőbeli hasonló eseteket”. Szokás szerint megint utólag okosak a döntéshozók. Emberi sérüléseknek és anyagi kárnak kellett történnie, hogy valami történjen az ügyben. (Persze, lehet, hogy semmi sem fog történni.) Pedig az utóbbi években több hasonló esemény is volt (Szudán 2008, Indonézia 2009), de ezek főleg lakatlan területen történtek, így nem keltett akkora feltűnést. Tehát tényleg nem ártana valamit tenni!
Amíg a nagy űrhatalmak gyakorlatilag semmit sem tettek, addig Kanada megelőzött mindenkit (nem akarom megsérteni a kanadaiakat, hiszen fejlett az űrtechnikájuk, de nem sorolom őket a nagy űrhatalmak közé). A tegnapi nap során, február 25-én, egy indiai rakétával elindult az első kisbolygóvadász műhold, a NEOSSat. Eredetileg 2010-ben kelt volna útra, de szokás szerint csúszások voltak. Ennek a műholdnak a feladata lesz a Nap közelében lévő égterületek feltérképezése, amit a földi műszerek nem tudnak megtenni. A műhold műszere egy mindössze 15 cm-es tükörrel rendelkező távcső, de ez is elég lehet a kisméretű égitestek korai felfedezéséhez.
Számomra azonban van egy még inkább biztatóbb dolog a korai észlelés tekintetében: az űrbányászat. Ma már két cég foglalkozik hivatalosan űrbányászattal, és ezek elsődleges feladata az lesz, hogy Föld körüli pályán mozgó távcsöveikkel feltérképezzék a potenciálisan kibányászható Föld-közeli kisbolygókat. Ennek mellékterméke lehet a PHA-k teljes mértékű felderítése. Mondhatni szinte már szokásommá válik, de megint csak ezt tudom mondani: a magánszektor egyre inkább elkezdi meghódítani a világűrt, és ebben az esetben ez még inkább a javunkra válhat.
