Csatlakozz Te is!

Miről szól a blog?

Mi próbáljuk megérteni a minket körülvevő világot. A tudást felhasználhatjuk arra, hogy fejlődjünk, anyagilag jobb helyzetbe kerüljünk vagy megőrizzük egészségünket, ne hagyjuk, hogy átverjenek minket! Úgy érzed Te is hozzá tudsz rakni valamit? Van egy érdekes történeted vagy témajavaslatod? Érdeklődéssel várom leveledet: mpeter0725@gmail.com

Ingyenes és hasznos

Különösen ajánlott

Hogyan irányítják a világot (nemzetközi) bankárok? 4.: Az USA létrejötte

2011.11.28. 09:31 astroleslie

A mai cikk a Bank of England tevékenységének egyik következményével, nevezetesen az amerikai függetlenségi háborúval foglalkozik. Sokan azt gondolják, hogy az amerikai kolóniák azért lázadtak fel, mert „annyira vágytak a függetlenségre, meg a szabadságra”. Ez részben igaz, de majd látni fogjuk, hogy a háború FŐ oka pénzügyi volt. A britek zsarnoksága ugyanis leginkább az adókban és a vámokban látszódott meg. De nézzük meg az előzményeket!

A 18. század közepére Nagy-Britannia (ekkor már így nevezték) hatalmas adósságokat halmozott fel (főleg a Bank of England felé), mivel négy nagyobb háborúban (spanyol örökösödési háború, osztrák örökösödési háború, a négyes szövetség háborúja és végül a hétéves háború) vett részt. Hogy ki tudja fizetni a kamatokat a banknak, III. György király 1765-ben megemelte az amerikai kolóniák adóit. Ez azonban csak az egyik tényező volt az anyaország és a gyarmatok közötti feszültség fokozódásában.

A brit gazdaság ebben az időben virágzott, viszont a vállalkozásai sokkal többet termeltek, mint amennyit az ország el tudott fogyasztani. Kellett tehát találni egy új piacot, ahol a brit termékeket el lehetett adni. Ennek Észak-Amerika tökéletesen megfelelt. Azonban a 17. század közepéig az amerikai gyarmatok még viszonylag szegények voltak, mert súlyos hiány volt értékes fémpénzekből, amelyekkel kereskedhettek volna (A brit kereskedők ezért például kedvező hitelfeltételekkel adták az áruikat). Hogy fejlesszék a gazdaságot, és ki tudják fizetni a kereskedőket, a gyarmatok saját papírpénzt kezdtek nyomtatni. Nem mindegyik volt sikeres, azonban némelyik, pl. a „telepes cédula” (Colonial scrip vagy script) működött, mivel ezt a köz érdekében nyomtatták, és adósságmentes volt. Hogy miért volt adósságmentes? Mert nem volt mögötte fedezet (tehát nem az arany vagy ezüst alapján állapították meg értékét), hanem ún. „rendeleti pénz” (fiat money) volt. Vagyis értékét kormányzati törvénykezés határozta meg. (Kiegészítés: manapság már minden jelentősebb valuta rendeleti pénz, az arany standardot elhagyták.)

Ennek következménye az lett, hogy a gyarmatok gazdasága felvirágzott, és szinte nulla volt a munkanélküliség. Azonban volt egy hátulütője ennek a pénznek, legalábbis a britek számára. A kolóniák több pénzt nyomtattak, mint amennyi az adózás folyamán kikerült a körforgásból. Így a „telepes cédula” egyre inkább elértéktelenedett a fonttal szemben, ami rendkívül rosszul érintette a brit kereskedőket. A brit Parlament válaszul megszavazta a Currency Act 1751-et, mely alapján a jövőben korlátozták a papírpénz kibocsátásának mértékét, de megengedték, hogy a meglévő papírpénzzel a köztartozásokat, pl. adók kifizessék. Ugyanakkor tilos lett a magán jellegű tartozásokat, pl. a kereskedőket így kifizetni. Ennek ellenére a törvény nem tette tönkre a gyarmatok gazdaságát. Hogy miért nem, az megérthető Benjamin Franklin válaszából, amikor a Bank of England hivatalnokai kérdezték a gyarmatok új pénzéről:
"Ez egyszerű. A gyarmatokon saját pénzünket használjuk. Telepes Cédula a neve. Arányosan annyit bocsátunk ki, amennyit a kereskedelem és az ipar igényel ahhoz, hogy a termékek könnyedén kerüljenek a termelőktől a fogyasztókhoz. Ily módon magunk szabályozzuk saját pénzünk vásárlóerejét, és nem kell kamatot fizetnünk érte senkinek."

Könnyen belátható, hogyan is kellett reagálnia erre a Bank of England-nek (a brit államnak). Nem engedhették meg, hogy a gyarmataik így kikerüljenek az irányításuk alól. (Ekkoriban még 13 különböző gyarmat volt Észak-Amerikában, de ezek, például a közös pénz miatt egyre inkább szorosabb kapcsolatot építettek ki egymással.) A Currency Act 1751 csak az első lépés volt. 1764-ben megszavazták az újabb Currency Act-et. Ez ugyan nem korlátozta a papírpénz nyomtatását, de betiltotta annak törvényes fizetőeszközként való használatát a jövőben. Magyarul a gyarmatokat rákényszerítették az arany és ezüstpénzek használatára. A cikk elején láttuk, hogy Észak-Amerikában hiány volt a fémpénzekből. A gyarmatok számára a következmények katasztrofálisak voltak. Franklin így ír erről az önéletrajzában:
"Egyik évben a feltételek olyannyira visszájára fordultak, hogy a jólét kora véget ért, és oly mértékű hanyatlás köszöntött be, hogy a gyarmatok utcáin megjelentek a munkanélküli tömegek. A gyarmatok örömmel elviseltek volna egy kis adót a teán és más dolgokon, ha Anglia nem vette volna el a gyarmatoktól a saját pénzüket, ami munkanélküliséget és elégedetlenséget eredményezett. A telepesek képtelensége, hogy véglegesen megszerezzék a jogot saját pénzük kibocsátására III. Györgytől és a nemzetközi bankároktól, volt a Függetlenségi Háború ELSŐDLEGES oka." (kiemelés tőlem)

A gyarmatok el akarták érni, hogy adóikat saját maguk határozzák meg. Azzal érveltek, hogy a gyarmatokra nem vethetnek ki újabb adókat, mert ők nincsenek képviselve a brit Parlamentben, pedig ők is brit állampolgárok. De a brit állam újabb és újabb adókat, vámokat és terheket rakott a vállaikra, mint például a Sugar Act 1764 vagy a Stamp Act 1765. A feszültség egyre inkább nőtt. Különösen jellemző John Hancock esete. (Ő többek között arról híres, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatot hatalmas betűkkel írta alá.) Hancock gazdag kereskedő volt, miután megörökölte nagybátyja sikeres import vállalkozását. Karrierje kezdetén a Birodalom lojális híve volt, de az évek során egyre inkább a gyarmatok ügyét kezdte támogatni. A vámok ugyanis rettenetesen megnehezítették a vállalkozásának működését. Többször szembekerült a törvénnyel, de a leghíresebb eset a Liberty nevű hajójának ügye volt 1768-ban. Ez a hajó bort szállított Madeiráról, és május 9-én este kikötött Bostonban. A vámosok másnap reggel vizsgálták meg a hajót, habár két vámos az éjszaka folyamán is a hajón maradt. A reggeli vámvizsgálat során azt vették észre, hogy a hajó rakodótere csak negyed részig volt megtöltve boroshordókkal. Hancock ki is fizette az ennek megfelelő vámot, de a vámosok azt gyanították, hogy csempészett, és előző éjjel kirakodták a többi hordót. Erre semmiféle bizonyítékuk sem volt, de bírósági ügy lett belőle, melyben megvádolták Hancock-ot. A bírósági ügyek akkoriban az Admiralitás elé kerültek. Itt nem volt esküdtszék, és a bírók öt százalékot megkaptak az elkobzott rakományból, ha a vádlottat bűnösnek találták! Két bírósági tárgyalás is lezajlott, az elsőben elkobozták Hancock-tól a hajót. A második tárgyalás öt hónapig elhúzódott, mely során nem mindig engedték meg a védőügyvédnek (John Adams), hogy kikérdezze a szemtanúkat. A vádat végül indoklás nélkül elejtették………

 

1775-ben kitört az amerikai függetlenségi háború. Addigra a gyarmatok arany és ezüst készlete kimerült, ezért saját papírpénzt (Continental „dollár”) kellett nyomtatniuk a háború finanszírozására. A háború alatt a pénz jelentősen elértéktelenedett, mert az egyes államok saját pénzt is nyomtattak, és tevékenységüket nem koordinálták a Kongresszussal. 1781 májusára a Continental annyira elértéktelenedett, hogy megszűnt a használata. A Kongresszus ekkor engedélyezte Robert Morrisnak, egy vagyonos embernek (hadiiparban kereskedett), hogy alapítson egy központi bankot. Ez lett a Bank of North America. Morris, karöltve Alexander Hamiltonnal, már hónapokkal korábban lobbizott a Kongresszusnál, hogy hozzanak létre egy ilyen bankot.      

A Bank of North America számára a Bank of England szolgált mintául. Engedélyezték a részleges fedezetű bankrendszert, ami azt jelenti, hogy kikölcsönözhetett olyan pénzt, amivel nem is rendelkezett, és aztán kamatot szedhetett érte. A bank alapszabálya szerint magán befektetőknek kellett betenniük a 400000 dollárnyi törzstőkét. Amikor azonban Morris nem tudta összeszedni a pénzbetétet, arcátlanul kihasználta politikai befolyását, hogy a kormány aranyat helyezzen letétbe a bankban, amit Franciaország és Hollandia kölcsönzött az amerikai Kongresszusnak. Ez alapján aztán a bankból pénzt kölcsönzött magának és barátainak, hogy ebből fizessék a bank részvényeit. És, akárcsak a Bank of England, a bank monopóliumot kapott a nemzeti valuta felett.

Az előző bekezdés információiból csak annyit találtam meg, hogy a bank tényleg megkapta az államtól az aranyat, a többit nem tudom megerősíteni. Ami viszont tény, és megerősíteni látszik az előbb leírtakat, hogy mindössze négy évvel később a bank működési engedélyét nem újították meg. (A bank tovább működött, de elvesztette központi bank szerepét.) Az is tény, hogy a bank működésének négy éve alatt (1781-1785) az amerikai valuta értéke tovább zuhant. A központi bank szerepétől való megfosztás indoklása az volt, hogy a bankban „megnőtt a külföldi befolyás, alaptalan hiteleket nyújtott és tisztességtelen versenyt folytatott a többi, állami bankkal szemben”. A bankot tönkretevők egyik vezéregyénisége William Findley pennsylvaniai képviselő volt. Ő így érvelt:
"Ennek az intézménynek, amelynek egyetlen alapelve a kapzsiság, sosem fog változni a célkitűzése: az állam összes vagyonának, hatalmának és befolyásának megkaparintása."

A következő cikk témája Morris és Hamilton, valamint a Kongersszus (Alapító Atyák) harcáról fog szólni. Morris és Hamilton, valamint Thomas Willing, a Bank of North America elnöke ugyanis nem nyugodott bele a vereségbe, és elérték, hogy 1791-ben egy újabb központi bankot hozzanak létre a vezetésükkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://ertelmesen.blog.hu/api/trackback/id/tr273417801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.