Időrendben elérkeztünk a cikksorozat talán legfontosabb mérföldkövéhez. Ez pedig a Bank of England megalapítása 1694-ben. Egy ismerősöm, aki több közgazdaságtant tanult, mint én, rámutatott, hogy ez nem a világ első központi bankja, hanem csak a második, mert a svédeknél előbb hozták létre, 1668-ban. Utánanéztem, valóban ez a helyzet. De érdekes módon mindkét országban teljesen hasonlóak voltak a körülmények létrehozásaik előtt (lásd alább).
Az előző cikket VIII. Henriknél fejeztem be. Mint láttuk, az ő uralkodása alatt a pénzváltók hatalma megnőtt. Ez azonban megváltozott Mária és Erzsébet királynő uralkodása alatt. Mindketten megpróbálták visszaszerezni a hatalmat a pénzkibocsátás felett. Erzsébet például a saját kincstárából veretett arany és ezüst érméket. A következő uralkodó, I. Jakab teljesen más politikát folytatott. Békét kötött a franciákkal és a spanyolokkal, valamint alacsony adókat vetett ki. A sok korábbi háborúskodás, valamint I. Jakab gazdaságpolitikája üresen hagyta a kincstárat, ami ráadásul még jobban eladósodott, azonban ennek mértéke az európai hatalmak közül még mindig a legkisebb volt. A következő uralkodó I. Károly volt. Ő háborúkat szeretett volna folytatni, de a kincstára üres volt. Meg kell említeni, hogy ekkoriban Angliában voltak a legalacsonyabbak az adók, ráadásul nem is volt hivatalos „fogyasztási” vagy más közvetlen adóforma. I. Károly új adókat akart kivetni, de ehhez a Parlament jóváhagyása kellett. Őket megkerülve elővett régi, feudális jellegű törvényeket, amelyeket adóként (Ship Money, Distraint of Knighthood) be tudott szedni. Ezáltal nagyon népszerűtlenné vált. Ehhez pedig még hozzájárult az is, hogy katolikus érzelmű volt.
Uralkodásának a következménye az angol polgárháború lett. Itt két oldal harcolt egymással: a royalisták és a parlament pártiak. Maga a háború elég szövevényes volt, ezért nem is kívánom hosszabban taglalni, csak egy dolgot említenék meg. A pénzváltók a parlament pártiakat támogatták, azon belül is Oliver Cromwellt. Szokás mondani, hogy a háború az egyik legjobb üzlet (a hitelezők számára), mert hatalmas adósságokat generál. Ezeket pedig fedezni kell valamiféle bevétellel. Cromwell többek között közvetlen adóztatással finanszírozta hadjáratait. Miután pedig megszilárdította hatalmát Angliában, háborúkat indított Írország és Hollandia ellen. A polgárháború úgy ért véget, hogy Anglia alkotmányos monarchia lett, és visszaállították a Stuart-dinasztia hatalmát. A trónra II. Károly került (I. Károly fia), akit később II. Jakab követett. A két király követte Cromwell aggresszív politikáját, és háborúskodás (főleg a hollandokkal) jellemezte az uralkodásaikat.
Mindkettejük „katolikus érzelmű” politikát folytatott, és emiatt folyamatosan vitában álltak a Parlamenttel. Láthattuk az előző cikkben, hogy a katolikus vallás alapvetően és szigorúan véve nem kedvez a pénzváltók tevékenységének. Mi történt ezután? (Ki is lehetne találni, főleg az elkövetkező cikkek alapján.) Forradalom. És ki került a trónra? Orániai Vilmos, egy holland, akit persze az angol és az amszterdami bankárok erőteljesen támogattak. Érdekes belegondolni, hogy pár évvel azelőttig az angolok folyamatosan háborúban álltak a hollandokkal (ők voltak a legnagyobb vetélytársak a tengeri kereskedelemben), majd egyszer csak hagyták (II. Jakab hónapokkal előtte sejtette, hogy valami készülődik, és a Royal Navy hajói a tengeren voltak abban az időben), hogy egy holland flotta megjelenjen az angol partoknál, és kirakja az új, holland királyukat, aki aztán persze diadalmenetben vonult be Londonba. Mintha tényleg meg lett volna beszélve a dolog a két ország „vezetői” között. A következmény az lett, hogy az új protestáns király gyakorlatilag betiltotta a katolikus vallást, valamint Anglia valóban alkotmányos monarchiává vált, ahol az uralkodónak csak protokolláris szerepe van.
A hollandokkal (és közben a franciákkal) folytatott háborúk miatt a kincstár teljesen kiürült. Ehhez a problémához még hozzácsapódott az 1690-es Beachy Head-i tengeri csata, melyben a francia flotta szinte megsemmisítette a Royal Navy-t. Gyorsan pénzt kellett szerezni, hogy új flottát építsenek. (Akit még jobban érdekel ez a történet, annak ajánlom a „Hét tenger birodalma” című 2009-es BBC dokumentumfilm sorozat második részét.). Az ehhez szükséges rengeteg pénzt csak egy forrásból tudták megszerezni: hitelt kértek a pénzváltóktól. A hiteleket megkapták, de cserébe valamit adnia kellett az angol államnak: egy magántulajdonú, kormány által szentesített központi jegybankot, ami monopóliummal rendelkezik a pénz kibocsátása felett. Az 1694-ben alapított bank neve Bank of England lett, és mikor elindult, részvényeket bocsátottak ki, hogy ebből fedezzék a később kiadandó hiteleket. Eredetileg úgy volt, hogy a befektetők, akiknek nevét sosem fedték föl, egy és negyed millió angol fontnyi aranyérméért veszik meg saját részüket, de ebből csupán 750 ezer fontot fizettek be (én sajnos nem találtam meg, hogy honnét vették ezt az információt). Érdekes dolog például, hogy az egyik részvényes még rováspálcában vette meg a részesedését a bankban, ennek ellenére a Bank of England az évek során fokozatosan lehetetlenné tette a rováspálcás rendszer használatát, majd 1826-ban be is tiltotta (nem volt ugye uralmuk felette). A Bank of England tehát csak a nevében volt állami bank, igazából gazdag részvényesek határozták meg működését.
Kis kitérő. Nézzük meg a svéd központi bank megalapításának körülményeit! A modern Svédország 1538-ban jött létre, amikor sikerült elszakadniuk az ún. Kalmar-uniótól. Gustav Vasa uralkodó volt az, aki elszakadt az uniótól, majd a katolikus egyháztól is, hogy így növelje az állam hatalmát (Hozzá kell tenni, hogy amikor a lutheránus egyház is háborogni kezdett, akkor az ő jogaikat is megnyirbálta.). Politikája folytán az ország gazdaságilag megerősödött, majd ezt kihasználva utódjai sorozatos háborúkba keveredtek, aminek eredménye a Svéd Birodalom lett. A háborúk persze adósságokat generáltak. Az 1650-es években egy holland kereskedő, Johan Palmstruch többször kezdeményezte az akkori svéd királynál, X. Károly Gusztávnál, hogy alapíthasson egy bankot, az amszterdami és hamburgi bankok mintájára. Ez 1657-ben végül meg is történt (Stockholms Banco), de az évek során a bank több hitelt nyújtott, mint amennyi fedezete volt. 1668-ban csődbe is jutott. Palmstruchot a csőd miatt elítélték, és börtönbe is zárták, ahol meghalt 1670-ben (először ki akarták végezni). 1668. szeptember 17.-én Palmstruch-tól elvették a bankvezetői jogot, és a Stockholms Banco a Riksens Standers Bank felügyelete alá került. Ez a bank a svéd parlamentnek (Riksdag) felelt, megakadályozva, hogy a királynak beleszólása legyen a bank ügyeibe. Persze akkoriban a parlament csak időnként ült össze…….
De térjünk vissza a Bank of England-hez! A működésének első évei alatt rengeteg hitelt nyújtott, nemcsak az államnak, hanem magánembereknek is. Példa: Egy vállalkozás javasolta lecsapolni a Vörös-tengert, hogy megtalálja az aranyat, amit az egyiptomiak süllyesztettek el, amikor üldözték Mózest és az izraelitákat. A kormány (állam) adóssága persze nőtt: 1698-ra a kezdeti egy és negyed millió fontról 16 millió fontra nőtt. Az államnak pedig valahogy fedeznie kellett az adósság visszafizetését. Kitaláltak tehát egy közvetlen, rendszeresen beszedhető adóformát: a (személyi) jövedelemadót. Angliában vezették be először a világon a modern időkben (Kínában kb. 10 évig volt egy hasonló adóforma a Han-dinasztia idején). Ezt az adózási formát később a többi ország is átvette.
A Bank of England lett tehát az angol, később brit gazdaság fő irányítója, valamint a világtörténelem egyik meghatározója, hiszen ő volt a legnagyobb finanszírozója a Brit Birodalom hódításainak. A Bank of England-nek köszönhetjük például az amerikai függetlenségi háborút is (következő cikk). A bank fő feladata az lett volna, hogy stabilizálja az angol gazdaságot és az angol valutát, de ha valaki utánanéz, akkor látja, hogy a font ritkán volt stabil. Nos, ez annak fényében nem is meglepő, hogy a gazdasági válságok idején is vannak nyertesek, főleg, ha a központi bank magántulajdonban van (A központi bank hitelez a többi kereskedelmi banknak, és bevételei biztosítva vannak az állampolgárok adói által). A Bank of England mintájára jöttek létre a világ legtöbb országában a központi bankok. (Vannak kivételek, például a Magyar Nemzeti Bank. Ez nem egy magántulajdonban lévő bank, csak egy részvénye van, és az a magyar állam tulajdonában van. Viszont tevékenysége független a magyar államtól, mindössze beszámolási kötelezettsége van a Parlament felé. Egyetlen helyről fogadhat el csak utasításokat, az Európai Központi Banktól. Mindenki megnézheti, az MNB honlapjáról letölthető a 2001-es jegybank törvény.) A Bank of England 1931-ben a Kincstár felügyelete alá került, majd 1946-ben államosították. 1998-ban viszont egy a kormánytól független hivatal, a Department of Treasury Solicitor kezelésébe került, ami a legfőbb államügyésznek felel. Ez igazából egy ügyvédekből álló szervezet, mindenki döntse el, hogy mégis mi értelme annak, hogy felügyelheti egy központi bank működését…..
A cikk végére még egy-két személyes megjegyzést tennék. Nem azt kívántam hangsúlyozni, hogy ne legyenek központi bankok! Központi bankokra igenis szükség van, de azokat állami (demokratikusan megválasztott kormány) felügyelet alá kell helyezni. Láthattuk, sőt az amerikai Federal Reserve-nél még jobban látni fogjuk, hogy ez nem igazán valósul meg. És éppen ezért van az, hogy a jelenlegi gazdasági rendszerben az államadósságok sosem fognak megszűnni (lesz majd ellenpélda is, pont Amerikából), legalábbis ott, ahol a központi bank nincs az állam tulajdonában. Persze az sem garancia, ha a kormányok határozzák meg a tevékenységét, hiszen ha ügyetlenek, buták, vagy korruptak, akkor ugyanúgy nem fog jól működni a gazdaság. Mondjuk azon is vitázni szeretnék, hogy a mai világban mit értünk azon, ha jól működik a gazdaság, hogyan mérjük ezt, és mi értelme van az egésznek (GDP, stb.). De azt majd vagy ennek a cikksorozatnak a legvégén teszem meg, vagy másik cikkekben írok róla.
