Előző cikkemben bemutattam, hogyan alakultak ki a modern bankok elődei az ókorban, illetve, hogy a pénzváltók és a római állam milyen harcot folytattak a gazdaság irányításáért. A mostani írásban a Róma utáni néhány száz év bemutatása fog megtörténni. Tudjuk, hogy a történészek szeretik ezt a korszakot a Sötét Középkornak nevezni, ami véleményem szerint meg is állja a helyét sok tekintetben. (Ezt főleg a vallások szinte korlátlan uralma miatt állítják.) Tény, hogy a vallásos meggyőződés gátolta a tudományos (és talán a szociális) fejlődést, de egy dologban az egyház nagyon is a társadalom „hasznára vált”. Ez azon ritka esetek egyike, amikor, mint ateista egyetértek az egyház törekvéseivel. Sajnos ez azóta megváltozott.
A középkorban, legalábbis az elején, az egyház kánonjoga tiltotta a kamatszedést. Azzal érveltek (Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás tanításai alapján), hogy a pénz célja a társadalom tagjainak szolgálata, „az erényes életvitelhez szükséges árucsere elősegítése”. Hitük szerint a kamat gátolja ezt a szándékot azáltal, hogy szükségtelen terhet rak a pénzhasználatra. Nos, ez egy teljesen logikus állítás. Gondoljunk bele! Ha egy ember felvesz hitelt vagy kölcsönt, amire akkora kamatot raknak, amit nem tud megfizetni, nagyon is elképzelhető, hogy tisztességtelen, erkölcstelen, törvénytelen eszközöket kell bevetnie ahhoz, hogy vissza tudja fizetni. Az egyház szerint tehát a kamatszedés (uzsorázás) ésszerűtlen és igazságtalan volt. Abban az időszakban Európában BŰNCSELEKMÉNYNEK számított bármilyen kamatot felszámítani a kölcsönök után. Hozzá kell tenni, hogy minden vallás, minden erkölcsi tanító tiltja a szegények elnyomását és az igazságtalanságot. Például a Koránban is tisztán le van írva az uzsorázás tiltása. Sőt Mózes egyik parancsolata a kamat tiltása.
Mi történt később? Ahogy a középkorban növekedett a kereskedelem, és ezáltal a befektetési lehetőségek is, felismerték, hogy a pénzkölcsönzésnek költségei vannak a kölcsönadó számára, mind kockázatban, mind az elvesztegetett lehetőségek terén. Így valamennyi kezelési költséget engedélyeztek, de nem kamatot. Azt azonban tudjuk, hogy az ember szereti a pénzt és a hatalmat, főleg, ha már sikerült belekóstolnia (tisztelet a kivételnek). A pénzváltók, illetve az uzsorások mindvégig jelen voltak az egyház „uralma” alatt, de igazán jelentős hatalmat nem tudtak szerezni. Tudták manipulálni a gazdaságot azzal (ha együttműködtek), hogy változtatták a pénz mennyiségét a gazdaságban, de teljesen irányítani nem tudták. A királyok és az egyház ellenálltak nekik.
Kik is voltak tulajdonképpen ezek a pénzváltók? Az előző cikkben írtam már röviden róluk. Azonban az ókori pénzváltókról nincs annyi ismeretünk, mint a középkoriakról. A középkorban a pénzváltók főleg aranyművesek voltak. Ők voltak az első igazi bankárok, mivel ők kezdték el más emberek aranyát biztonságban tartani „páncéltermeikben”. Láttuk, hogy az első papírpénzek pusztán átvételi elismervények voltak. Az aranyművesek folytatták a korábbi gyakorlatot. Az emberek náluk hagyták az aranyukat és az ezüstjüket, cserébe papírpénzt kaptak. A papírpénz azért terjedt el, mert használata sokkal kényelmesebb volt, mint egy halom nehéz arany és ezüst érmét cipelni. Az aranyművesek tudták, hogy a letétesek csupán töredéke váltja vissza náluk egyszerre aranyát. Elkezdtek tehát csalni. Rájöttek, hogy jóval több elismervényt, vagyis papírpénzt tudnak kibocsátani, mint amennyi aranyuk van, és általában senki sem jöhet rá. Kölcsönadhatták ezt a plusz pénzmennyiséget, és akár kamatot is szedhettek utána. (Hiába volt törvényellenes a kamat, azért még művelték.) Ezzel megszületett a RÉSZLEGES FEDEZETŰ BANKRENDSZER, ami azt jelenti, hogy többszörösét adják kölcsön kamatra annak, mint amennyi letétben van. Ez sajnos a mai világban is így működik (lásd későbbi cikkek).
A kamat használata tehát kockázatos volt, ezért egy dolog maradt számukra, amivel jelentősen növelhették profitjukat, és befolyásukat: változtatták a pénz mennyiségét a gazdaságban. Amikor sok pénz volt forgalomban, a gazdaság virágzott. Ekkor az emberek is több pénzt vettek fel kölcsönként. Fedezetként pedig ott volt a vagyonuk. Amikor az aranyművesek elérkezettnek látták az időt, hirtelen megnehezítették a pénzkölcsönzést. Az emberek bizonyos százaléka nem tudta visszafizetni a kölcsönt, elvesztette vagyonát, ami az aranyművesek kezébe került. Ezt a gazdasági le-föl hintázást folytatták a középkorban. (Manapság is megfigyelhető a dolog, csak üzleti ciklusnak nevezik.)
Miért csinálták ezt? Azért mert a pénznek igazából nincs valódi értéke. Láthattuk, hogy sokszor nem volt valós, fizikai fedezete neki. Aminek igazából (kézzelfogható) értéke van a világon, az a nemesfémek (főleg arany) és a föld (ingatlan). Erre próbálták mindinkább rátenni a kezüket az aranyművesek. Pénzt ugyanis bárki kibocsáthatott, és az bármi lehetett, hiszen „a pénz az, amiben az emberek (a piac) megegyeznek”. Vagyis, ha te birtoklod a pénz kibocsátást, akkor uralod a piacot. Azonban ez bármikor megváltozhat, ha valaki, mondjuk az állam, új pénzt bocsát ki. Muszáj tehát olyan vagyont felhalmozni, ami értékálló: arany, ezüst, föld. Az előző cikkben láttuk Julius Caesar esetét. Most nézzük meg I. Henrik angol király reformját!
I. Henrik 1068/69 és 1135 között uralkodott Angliában. Ő 1100 körül megunta a pénzváltók manipulációit, és saját pénzt bocsátott ki. Ez volt talán a történelem legfurcsább pénze: rováspálcák (split tally). Hozzá kell tenni, hogy már az őskorban, sőt az inkáknál és a perzsáknál is használtak rovásos pálcákat mennyiségek és üzenetek dokumentálására. De úgy, mint pénz(eszköz) nem. Hogy érte el I. Henrik ennek a „fadarabnak” a pénzként való használatát? Elrendelte, hogy az adókat ebben a formában kell fizetni. Így a rováspálca elterjedt a gazdaságban, és 1826-ig (!!!) forgalomban is maradt. Mindezidáig a rováspálca volt a világtörténelem leghosszabb ideig fennálló pénzügyi rendszere. És remekül működött, hiszen ez alatt az idő alatt virágzott fel Anglia és vált világbirodalommá!
Mit tettek eközben a pénzváltók? Folyamatosan támadták a rováspálca rendszert, állandóan fém érme rendszert ajánlva helyette. (A nemesfém vagyon az ő kezükben volt.) „Ínséges” idők voltak tehát ezek a pénzváltók számára. Mindez VIII. Henrik uralkodása idején megváltozott, ő ugyanis enyhített az uzsora törvényeken. A pénzváltók azonnal megnövelték a pénzmennyiséget az angol gazdaságban, így a gazdaság tovább virágzott. Csakhogy VIII. Henrik nagyon költekező típus volt. Gazdag kincstárat (amit tovább növelt egyházi földek elvételével) és sikeres gazdaságot örökölt elődjétől, ami uralkodása végére teljesen megváltozott. Uralkodása idején a Royal Navy hajóinak száma 5-ről 53-ra növekedett, a paloták száma egy tucatról 55-re. Ez a költekezés nagyon megterhelte a kincstárat, ezért magas adókat kellett kivetni. Mindez nagyon kedvezett a pénzváltóknak, hiszen az emberek hozzájuk fordultak, ha kölcsönre volt szükségük. VIII. Henrik akarva vagy akaratlanul rendkívül jó szövetségesük volt.
De ami talán ennél sokkal fontosabb, az a katolikus egyházzal való szakítása volt. Láthattuk, hogy a katolikus egyház ellene volt a kamatnak. A történészek különböző okokra vezetik vissza az anglikán egyház (1538) létrehozását, de vajon mi lehetett a fő ok? Ezt valószínűleg már sohasem tudjuk meg, de tény, hogy az anglikán, sőt az összes protestáns egyház nem tiltja a kamatot. Igazából a katolikus egyház szigorúan véve a mai napig a kamat használata ellen van. Íme XI. Pius pápa egyik nyilatkozata az 1930-as évekből, ami örök érvényű igazság:
"Napjainkban nem csak a vagyont halmozzák, de a néhányak kezében összpontosuló mérhetetlen és despotikus gazdasági befolyást is... Ez a hatalom akkor válik különösen ellenállhatatlanná, amikor olyanok gyakorolják, akik, mivel birtokolják és irányítják a pénzt, képesek vezérelni a hiteleket, és meghatározni az elosztását, merthogy ez látja el - hogy úgy mondjam - életet adó vérrel az egész gazdaság testét, és megragadja szinte a gazdaság lelkét, úgyhogy senki sem mer még csak lélegzetet sem venni nagyságos akarata ellenére."
Ebben a cikkben áttekintettem, hogy a (Sötét?) Középkor idején hogyan próbálták kordában tartani a pénzváltók (bankárok) uralmát egyes királyok és a katolikus egyház. A példákat Angliából hoztam, mivel tudjuk, hogy a világ mai arculatát a Brit Birodalom formálta, illetve innen származnak a legjobban dokumentált esetek. A következő cikkben bemutatom, hogy mi vezetett el az angol polgári forradalomhoz, illetve a Bank of England (a világ első központi bankja) megalapításához.
