Sokan afféle mindent megoldó giga-atyaúristenként tekintenek az államra. Ő az, akitől elvárjuk, hogy megvédjen a világ minden bajától, ellásson minket minden jóval, és kihúzzon minket minden olyan csávából, amibe a saját hülyeségünk miatt kerültünk.
Pedig az állam mi vagyunk. Az állam a tízmillió magyar állampolgár közös vállalkozása. Mi dobjuk össze az árát hónapról-hónapra, mi választjuk azokat, akik felügyelik, és mi részesülünk a hasznaiból.
A hétköznapi ember számára az állam azonban teljesen átláthatatlan. Hogy a 2011-es költségvetés teljes összege 13.767.940.600.000 forint, ez nem mond semmit. Ezért a következő trükköt fogom alkalmazni: minden tételt elosztok 10 millióval – sőt az egyszerűség kedvéért még 12-vel (mindenki a havi jövedelme alapján gazdálkodik) és megnézzük, milyen tételek vonatkoznak egy-egy magyar állampolgárra.
Ezzel rögtön hétköznapi számokat kapunk. Az állam havonta fejenként 108.993 forint bevételre tesz szert, míg 114.733 forint kiadása van. Ez már önmagában is elkeserítő: az állam hónapról-hónapra szegényedik. Minden hónapban fejenként 5.470 forinttal vagyunk szegényebbek. Ha bárki hozzám fordulna és megmutatná, hogy így osztotta be a család pénzét – nagyon-nagyon csóválnám a fejem: Ugyanis ezzel a hosszú távú elszegényedést határozták el. Ezt a költségvetést (meg ezekhez hasonlókat az elmúlt tíz évben), azonban simán elfogadták.
De honnan veszi az állam a hiányzó pénzt? Onnan, hogy még több kölcsönt vesz fel. Jelenleg minden magyar állampolgárra fejenként 2.103.100 forint adósság jut. Mindenkire, az aggastyánokra és a ma születettekre is. Ez még úgy is nagyon sok, ha tudjuk, ma egy átlag magyarnak 874.670 forint lakossági hitele van. A lakosság is nagyon el van adósodva, de az állam még sokkal-sokkal jobban.
Visszatérve az állam fejenként 108.993 forint bevételére – sok ez vagy kevés? Ma Magyarországon 3.804.000 munkavállaló átlagosan 132.200 forint nettó átlagjövedelmet keres. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra átlagosan 52.289 forint jövedelem jut. Ez önmagában megdöbbentő szám: az állam több mint kétszer annyi pénzt von el, mint amit egy állampolgár keres. A helyzet még ennél is rosszabb: hiszen hiába kaptunk meg a nettó fizetésünket, még annak is jó részét el fogja szedni az állam. Bármit veszünk a megkeresett pénzünkön, fogunk utána áfát, jövedéki adót és még ezernyi "fogyasztáshoz kapcsolt" adót fizetni. Becslésem szerint egy lakosra számolva valamivel több mint 40.000 forint vásárolható nettó érték jut. Ennek több mint két és félszerese jut minden hónapban az államnak.
Ha ez alapján a magyar állam mindenkit tejbe-vajba fürösztene, arcpirítóan sok nyugdíjat utalnának ki és már a kétszámjegyű utak is autópályák lennének – akkor nem lenne semmi baj. De az emberek többsége elégedetlen az állammal – kevésnek ítélik a támogatásokat, a szociális ellátást, a közcélú beruházásokat. Mindenki szeretne többet az államtól.
Azonban. Végezzünk egy gondolatkísérletet! Tegyük fel, hogy úgy gondoljuk: adjon egy kicsit többet az állam. Ne sokkal többet, csak 30%-kal. Legyen 30%-kal több minden nyugdíj, épüljön 30%-kal több autópálya, vegyünk még négy Gripent, költsünk 30%-kal többet az egészségügyre, növeljük meg minden állami alkalmazott fizetését 30%-kal. Ugye nem egy abszurd kérés ez... Ehhez nekünk is az állam felé történő bevételeinket meg kellene 30%-kal növelni. Mit jelentene ez? Azt hogy ebben az országban minden (igen minden) jövedelmünket be kellene fizetni adóként. Senki semmilyen fizetést sem kapna – mindent be kellene adni az államnak.
Ebből a gondolatmenetből jól látszik, hogy az állam már most is a csőd szélén tántorog. És még csak most indul a demográfiai cunami, amikor a nagy létszámú "ratkó korszak" gyerekei kilépnek az adó- és járulékfizető korukból és elkezdenek nyugdíjat kérni. Teljesen abszurd azt várni, hogy ezt az állam csak úgy "oldja meg".
Két megoldás van ezek után. Egyik, hogy el lehet menni: Itt lehet hagyni a többieknek a fejenként 2.103.100 forint tartozást. A többieknek viszont, akik magamhoz hasonlóan úgy gondolják, hogy itt kell élniük és halniuk – nos, nekik le kell számolniuk egy illúzióval. Mert a kimeríthetetlen apa állam nincs többé. Egy rosszul gazdálkodó, a dolgozókat kiszipolyozó, eladósodott, nem hatékony államunk van. Ezért ha meg akarjuk az anyagi problémáinkat oldani, akkor ezt magunknak kell megtennünk. Magunknak kell összeraknunk a saját biztonsági tartalékainkat, magunknak kell gondoskodnunk a gyerekeink tanulásáról, életkezdéséről, és magunknak kell összeraknunk a jövendő nyugdíjunkat.
(A költségvetési adatok a "2010. évi CLXIX. törvény a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről" szövegéből valók.)
Ez a cikk annyira tetszett, hogy idemásoltam Tóth András hírleveléből. Ajánlom, hogy Te is iratkozz fel!
